Négy hamis riasztás után is hajnali háromkor ébredtem

Októberben, az első igazán ködös éjszakán szólalt meg először a szirénánk hajnali háromkor.

Kikapcsoltam, felvettem egy pulóvert, és körbejártam a házat egy zseblámpával. Semmi. A kerti kapu zárva, az ablakok rendben, a kutya a kennelben feküdt és rám nézett, mintha én lennék az, aki felverte az utcát.

Két hét alatt négyszer ismétlődött ugyanez. Mindig hajnalban, mindig ugyanazon a zónán. A harmadik alkalom után már nem is a betörőtől féltem, hanem a szomszédok arcától reggel a kerítésnél. A negyedik után az egyik szomszéd meg is jegyezte, hogy ha ez így megy tovább, akkor legközelebb már senki nem fog kinézni az ablakon, ha megszólal. Ez volt az a mondat, ami tényleg megijesztett, mert pontosan erről szól az egész.

Aki foglalkozott már riasztóval, sejti, mi jött ki a végén. A garázs melletti mozgásérzékelő lencséjén megtelepedett egy pók, és amikor a hőmérséklet lement, a hálóján megült a pára. Az érzékelő pontosan azt csinálta, amire tervezték. Kitisztítottuk a lencsét, kicsit lejjebb vettük az érzékenységet, áthelyeztük a detektort, és onnantól csend volt. A napló is ezt támasztotta alá: mind a négy esemény ugyanabból a zónából jött, három perces szórással, hajnali három körül.

Csakhogy én nem lettem csendben. Két hétig minden hajnalban felébredtem három körül, magamtól, riasztó nélkül. Feküdtem a sötétben, hallgatóztam, és vártam. Néha visszaaludtam, néha nem, és fél ötkor már a telefonomat néztem. Reggel úgy indultam el, hogy a kávé előtt semmire nem emlékeztem, amit előző este elterveztem.

Ez a legfurcsább része az egésznek. A technikai hibát egy délután alatt meg lehet oldani. Azt viszont, amit két hét alatt megtanul az ember teste, sokkal nehezebb visszaszoktatni.

A műszaki része tehát rendben volt, az éjszakáim viszont nem, és emiatt kezdtem el egészen máshol nézelődni.

Egy Facebook-csoportban akadtam rá az első használható gondolatra. Nem alvós csoport volt, hanem egy kézműves társaság, ahová a feleségem miatt kerültem be, mert ő gyertyát önt karácsonyra. Valaki feltett egy kérdést arról, hogy este mivel érdemes lezárni a napot, és a hozzászólások jó része a párologtatóról és az illóolajokról szólt.

Elsőre legyintettem. Nálam az volt a fejemben, hogy ez a fajta dolog vagy működik placebóként, vagy nem, és úgyis csak illatosítás. Aztán elolvastam egy hosszabb hozzászólást, amiben valaki azt írta, hogy a legtöbb, boltban kapható „illatolaj” nem is növényi kivonat, hanem szintetikus illatanyag, és hogy a kettő nem ugyanaz. Ez már az én nyelvem volt. Ugyanez a különbség, mint egy valódi kültéri, IP-védett érzékelő és egy olcsó, kültérinek eladott doboz között: kívülről ugyanaz, a specifikációban pedig nem.

Elkezdtem keresgélni. Öt-hat webshopot néztem meg egymás után, és a legtöbbnél ott akadtam el, hogy nem derült ki, mit veszek. Volt, ahol csak annyi állt a terméklapon, hogy „aromaolaj”, és az összetevőkről egy szó sem. Volt, ahol a hangulatos fotó alatt három sor költői szöveg jött, a kiszerelést pedig nekem kellett kikeresnem a képről. Végül beírtam a keresőbe azt, hogy illóolaj 100 tisztaságú, mert engem pont ez érdekelt, és nem az illat neve.

Így jutottam el a pipereporta.hu oldalára. Ott az illóolaj 100 tisztaságú kategória bevezetőjében rögtön ott állt, amit kerestem: az általuk forgalmazott illóolajok 100%-os tisztaságú természetes illóolajok, kozmetikai termékekben is használhatók, és a legtöbb illatolajukat gázkromatográffal vizsgálják. Nekem ez a mondat többet ért, mint tíz hangulatos termékfotó. A gázkromatográf ugyanis nem marketingszó, hanem mérés, és aki méréssel dolgozik, az általában tudja, mit ad el.

A kategóriában 17 tételt találtam, ami elsőre kevésnek tűnt, de végül pont ez tetszett meg. Nem kellett több tucat üveg között bogarásznom, és a kiszerelések is összehasonlíthatók voltak. Levendulát rendeltem 1 490 forintért, bolgár levendulát 1 180 forintért, és mellé egy rozmaringot ugyanennyiért, mert azt a reggeli órákra szántam. A feleségem még beletett a kosárba egy édes narancsot 720 forintért, mondván, a gyerekeknek az fog tetszeni.

A rendelést csütörtök délelőtt adtam le. A boltban 1-2 munkanap a feldolgozás, pénteken pedig nem indítanak csomagot, úgyhogy tudtam előre, hogy ez a hét már nem lesz meg. Hétfőn viszont ott volt a doboz a postaládában, és este már ki is próbáltuk.

Az első este semmi látványos nem történt. Ez fontos, mert a csoportban páran úgy írtak róla, mintha kapcsolót lehetne átbillenteni vele. Nálam nem így ment, és utólag azt gondolom, hogy pont ezért maradt meg. Amit a második héten észrevettem, az az, hogy este kilenckor elkezdtem valamit csinálni, aminek vége van. Feltettem a párologtatóra a vizet, két csepp levendula, leoltottam a nagy lámpát, és leültem olvasni. Ugyanaz a mozdulatsor minden nap. A testem ehhez sokkal gyorsabban visszaszokott, mint amilyen gyorsan elszokott a nyugodt alvástól.

Három hét után volt egy hajnalom, amikor nem ébredtem fel. Aztán kettő. A negyedik héten már csak azért néztem meg a kezelőegység naplóját reggelente, mert szeretem tudni, mi történt éjjel, nem pedig azért, mert emlékeztem valami zajra.

A rozmaringgal külön történetem lett. Azt eredetileg a reggelekre vettem, gondolván, hogy majd valami frissítő hangulatot csinál a konyhában. Végül a műhelyben kötött ki, ahol a kábelezéseket szoktam előkészíteni, mert ott sokkal jobban esett, mint a konyhában a kávé mellett. Ez is olyan dolog, amit előre nem lehet kitalálni, csak kipróbálni.

A feleségem eközben az édes naranccsal kísérletezett a gyertyáknál. Ő évek óta olcsó illatosítókkal dolgozott, és most először tudta megmondani, pontosan mi van abban, amit a nappaliban égetünk. Karácsonyra hat darabot adott ajándékba, és mind a hat ugyanabból az egy üvegből készült, amit 720 forintért rendeltünk. Ha valaki az árakat nézi, ez a fajta számolás mond a legtöbbet: nem az üveg ára számít, hanem az, hány felhasználás jön ki belőle.

A gyerekekkel egyébként belefutottunk egy másik dologba is. A honlapon van egy oktatóvideó a habzó fürdőbomba készítéséről, és a lányom addig nyaggatott, amíg meg nem próbáltuk. Az első adag szétesett, mert túl nedves lett a keverék, és a konyhapult úgy nézett ki, mint egy elhibázott kísérlet. A második már megmaradt formában, és azóta ez lett a szombat esti program nálunk. Nem gondoltam volna, hogy egy hamis riasztásokkal induló ősz ide fut ki.

Nem állítom, hogy egy üveg illóolaj megoldja az alvási gondokat, és nem is ezért írom le. Azt viszont igen, hogy egy kiszámítható esti mozdulatsor engem visszaállított, és ehhez kellett egy olyan alapanyag, amiről tudom, mi van benne. Ha valaki most vág bele, én egyetlen illattal indulnék, és nem rendelnék be egyszerre ötöt.

A riasztóval kapcsolatban azóta bevezettem egy szabályt: minden ősz elején végigmegyek a kültéri érzékelőkön, letörlöm a lencséket, és megnézem, hova települt rá valami az elmúlt évben. Tíz perc az egész, és megspórol négy hajnali ébredést. Az esti rutinnal ugyanígy vagyok, csak ott a pipereporta.hu kosarát kell időben újratölteni, mielőtt az utolsó üveg kiürül.