Nem gondolnám, hogy az első szarkalábak megjelenése akkora riadalomra adhat okot, bár az is igaz, hogy az én genetikám rendkívül szerencsés és a harmincasok elején járva még mindig nem jellemző, hogy komoly ráncaim lennének. Meg amúgy sem túl könnyű engem megriasztani, hiszen már hosszú évek óta én tartom a kezemben a gyeplőt ezen a téren: értem ezt úgy, hogy már sok éve fut sikerrel a riasztótechnikával foglalkozó vállalkozásunk. Aki pedig riasztással foglalkozik hivatásszerűen, az nem fog megriadni apróságoktól.
Mindig érdekes sztorinak tartom, hogy ki, hogyan kezdi meg a vállalkozói tevékenységét és miért pont azon a területen, ahol végül belevág. A mi sztorink szerintem egyáltalán nem egyedi. Családi házba költözött a családunk egy gyönyörű, de közben sok szempontból mégsem túl fejlett vidéken. Nagyon szerettünk volna a házunkba riasztórendszert szereltetni, azonban a környéken pont az előzőekből adódóan senki sem foglalkozott ilyen jellegű dolgokkal. Így gyorsan abban a helyzetben találtuk magunkat, hogy vagy sok-sok kilométernyi ingázást fizetünk ki a legközelebbi szakembernek, ha egyáltalán vállalja a kiszállást, vagy pedig mi magunk válunk szakértővé a témakörben. Rövid hezitálást követően talán érhető módon a második verziót választottuk és belevágtunk a riasztórendszerek forgalmazásába.
Tudjátok, hogy mennyire sokféle lehetőség létezik arra, hogy az ember bebiztosítsa az otthonát? Őszintén szólva én sem gondoltam volna, aztán mégis hamar szembesültem vele. Igen nagy a választék, hiszen különféle mozgásérzékelők és kamerák is léteznek, attól függően, hogy azt hol és milyen körülmények között szeretnénk használni. Ami pedig igazi szintlépés volt a részünkről, hogy már nem csak pusztán forgalmazzuk és telepítjük ezeket az eszközöket, de távfelügyeletet is tudunk vállalni a nagyobb cégeknél, vagy persze akár magánszemélyeknél is. Ezzel nem csak a környéken elérhető szolgáltatások sokaságát színeztük, de új munkahelyeket is tudtunk vele teremteni, ami külön jó érzéssel tölti el az egész családot.
Így alakult tehát az, hogy miként is csöppentünk bele a riasztós iparág dzsungelébe. Én nagyon szeretek ezzel foglalkozni, mert tudom, hogy ezzel másoknak teremthetek biztonságosabb otthont és nyugalmat hozhatok a mindennapokba – amit esetleg ők valahol messze töltenek. Bár ennek a munkának rengeteg pozitív aspektusa van, mint afféle saját vállalkozás, tagadhatatlan az is, hogy rengeteg stresszel jár.
Vannak, akiken nem látszik meg a stressz és vannak, akiken azonnal. Én ezt úgy módosítanám, hogy vannak, akik azt hiszik, hogy szerencsés géneket örököltek és nem látszik meg a bőrükön a feszültebb napok lábnyoma. Hát majd fog, csak idők kérdése! Szerencsére pont most futottam bele egy erre a célra kifejlesztett termékbe, ami a kisebb szarkalábak és a komolyabb ráncok ellen is egyaránt hatásosan képes küzdeni helyettünk. Ismerősen cseng a név, hogy InstanTENSE Plus? Bevallom, én sem ismertem, mert annyira nehéz tartani a lépést ezen a területen, hiszen annyi reklám és fals információ is éri az embert, hogy nehéz nyitottnak maradni a valóban hatásos eszközöket illetően. Ezért örülök különösen, hogy az én belebotlásomban nagy szerepe volt a legjobb barátnőmnek, aki nem örökölt olyan szerencsés géneket, mint én. Általa ismertem meg azt, hogy az InstanTENSE Plus széruma valóban nem csak egy “újabb kenőcs”, hanem egy hatásos készítmény.
A szarkalábak és ráncok ellen használatos szérumról rengeteg információ található az InstanTENSE+ honlapján, ahol a tényszerű célterületek bemutatása mellett még fotókkal alátámasztott véleményeket is lehet találni a készítmény hatásosságáról. Ami számomra ezek mellett még valós bizalmat ébreszt egy kozmetikai termékkel kapcsolatosan az az, hogyha azt patikában is forgalmazzák. Márpedig ez a szérum a gyógyszertárakban is megtalálható, ahogyan azt a felső információs szalagon is jelzik a weboldalon.
Nem csak a hatásosságát illetően vannak jó benyomásaim a weboldal adatai alapján, hanem a körítés részéről is. Ha itthon szeretnénk kézhez kapni a terméket, akkor bizony a megrendelés után egy nappal már használhatjuk is a szarkalábak ellen. Ha esetleg valaki a határon túlról szeretné kipróbálni ezt a szérumot, annak is van lehetősége, az itthoni ingyenes szállítástól egyébként nem túlságosan eltérő, kb. 1000 Ft-os szállítási díj ellenében megrendelni. Ami pedig a szállítási feltételeken túl is tetszik, hogy ez egy klinikailag tesztelt szérum, amire ráadásul még pénzvisszafizetési garanciát is vállalnak 30 napon belül. Szóval azt gondolom, hogy aki ki szeretné próbálni ezt, annak minden lehetőség adott, hogy kedvező feltételek mellett tegye meg az első lépéseket.
Az InstanTENSE+ oldalán azzal is szembetalálkoztam, amiket én is gondoltam magamról és a bőrömről, na meg a nagy szerencsémről. Igen, arra gondolok, hogy van, aki szerencsés a bőröregedést illetően és van, akinek hamarabb jönnek elő az első szarkalábak. Ahogy ezt a szakemberek is megírták, rengeteg olyan külső tényező is van az életben, amiért egyébként mi is felelősek vagyunk – tehetünk érte és ellene is. Például az említett stressz, vagy épp a dohányzás jellemzően lényegesen jobban öregíti a bőrt, mint egy nyugodt, dohánymentes óceánparti zen-élet. Más kérdés, hogyha már vízpart, akkor a napsütés sem maradhat el: bizony, az UV-ból sem minden jó a bőrnek, hiszen a túl sok napozás, vagy a napvédő/fényvédő krémek használatának mellőzése is jelentősen meggyorsíthatja a bőrünk öregedését. Szóval azt hiszem, hogy nincs könnyű dolgunk, mivel sok olyan külső tényezővel kell számolnunk, amire nem mindig egyszerű tekintettel lenni.
Az InstanTENSE Plus széruma arra is jó, hogy valaki már az első mimikai barázdák megjelenésével fel tudja venni a küzdelmet. Bár szerintem némelyik szarkalábak egészen helyesek, ha valaki mégis az elejétől kezdve szeretné őket tudatosan megszüntetni, arra remek ez a termék. Az összetételének köszönhetően olyan részeken segít a bőrünknek, ahol az már vesztett a rugalmasságából és ezért jobban megtartja a ráncokat. Ezzel a segítséggel ugyanakkor akár pillanatok alatt képes visszanyerni a rugalmasságából egy jókora adagot, amivel aztán már szépen kisimulnak a ráncok és a szarkalábak.
Ha azonnali hatása miatt szeretnénk kipróbálni ezt a szérumot, továbbra is: tényleg érdemes, hiszen akár azonnali eredményt is képes produkálni. Ha viszont hosszú távon szeretnénk felvenni a kesztyűt a mély ráncok ellen, arra is kiváló. Tehát mindenki maga döntheti el, hogy alkalmi problémamegoldásra használja-e, vagy egy tényleges kezelést kíván meg a bőre, ami hosszabb ideig eltart – cserébe tartós eredményt kínál.
Természetesen az igazán nagyszerű megoldás az, ha az ember hanyagolni tudja az életéből a fokozottan bőröregítő mozzanatokat, de most komolyan: kinek van erre lehetősége? A kérdés költői volt, de a választ szerintem mindannyian pontosan tudjuk. Arra viszont bárkinek lehet lehetősége, hogy a mindennapjaiba beillessze egy hatásos szérum használatát a szarkalábak és mélyebb ráncok eltüntetése érdekében. Az InstanTENSE Plus oldaláról könnyeden meg lehet rendelni ezt a szérumot, amit a már korábban is említett módon akár már másnap ki is szállítanak nekünk belföldön. Én azt gondolom, hogy egy bizonyos kor felett már jólesik az embernek egy kis kényeztetés a bőrét illetően – ez pedig egy remek eszköz lehet ahhoz, hogy ez a kényeztetés ne csak kellemes, de valóban hasznos és hatékony is legyen.