Néhány éve átköltöztünk a férjemmel Pestről Budára és mivel mindketten otthonról, home office-ból dolgozunk, az volt az első dolgunk, hogy kikapcsoltattuk a riasztót a lakásban.
Nem igazán láttuk értelmét annak, hogy fizessük a riasztót, ha tényleg egész nap itthon vagyunk. Mivel mindketten szellemi munkát végzünk, így nemcsak reggel és este vagyunk otthon, hanem a munkaidőt, plusz az egyébként ingázással töltött időt is itthon töltjük.
Mivel este nem nagyon járkálunk sehova sem, így feleslegesnek láttuk fizetni az egyébként nem is olyan olcsó riasztótechnika berendezéshez tartozó biztonsági szolgáltatást.
Csak akkor szoktunk elmenni itthonról, ha valamilyen ügyeket kell intézni, illetve akkor, ha edzeni megyünk. Nappal meg nem nagyon szoktak betörni a tolvajok, így talán jó döntést hoztunk ebben az ügyben.
És mivel a székhelyszolgáltatás Budapesten egy elég népszerű szolgáltatás, így még a hivatalokba vagy a postára sem kell sokat járkálnom a céges ügyek intézése miatt, hiszen a székhelyszolgáltató minden fontos iratot átküld az otthoni címünkre.
Viszont érdekes mód a körülöttünk lévő lakásokban nagyon félnek az emberek, mert sorra rácsozzák be az ablakokat, illetve kötnek be mindenféle modern riasztótechnikai berendezést, hogy ezzel is óvják otthonaikat a betörés ellen.
Persze a környéken csak a kisgyerekes anyukák, illetve mi vagyunk itthon napközben, tehát valamilyen módon megértem ezt a lépést. Viszont a legtöbb lakásba éjjel vagy sötétedés után, az esti órákban törnek be, amikor viszont a többség már otthon tartózkodik.
Azt is megfigyeltem, hogy sokan a környéken nyáron már pénteken lemennek a tengerre vagy a Balatonra, így lehet, hogy emiatt igénylik itt a különféle riasztóberendezéseket a családok.
Volt olyan, hogy az alattunk lakóhoz akart valaki betörni éjjel, de felébredt a lakó és a betörő elmenekült még mielőtt a hatóságokat hívni lehetett volna. Emiatt felszerelt az erkélyünk alá egy mozgásérzékelő lámpát, hogy ezzel is visszatartsa az esetleges betörőket.
Viszont annyira érzékenyre állították be a mozgásérzékelő lámpát, hogy még akkor is felvillan, ha a helyi sündisznó, róka, borz vagy macska megy el a lámpa alatt.
Viszont ha kint vagyok épp az erkélyen este, akkor így díszkivilágításban láthatom az éjjeli állatokat, ami nem annyira rossz dolog, hiszen szeretem a természetet és a különféle állatokat. Mindig rá szoktam csodálkozni a sündisznóra, hogy hogy megnőtt, hiszen emlékszem, hogy amikor ideköltöztünk, még csak 15 centis lehetett, most meg van vagy 30 centi is.
Mivel sokat vagyunk az erkélyen, így hozzánk szerintem emiatt nem nagyon törnek be a rablók, mert látják, hogy mindig itthon vagyunk. Mivel a cégünket is itthonról vezetjük, így tényleg nincs sok értelme annak, hogy legyen riasztó a lakásban. Elég a biztosítás.
Apropó cégek: sok ismerősünk kérdezte már tőlünk azt, hogy a székhelyszolgáltatás Budapesten milyen előnyökkel és hátrányokkal jár. Gondoltam leírom ide, mert egyszerűbb lesz így csak átküldenem a linket az ismerősöknek majd.
Székhelyszolgáltatás Budapesten a Székhely Partner segítségével!
Szerintem a székhelyszolgáltatás Budapesten egy nagyszerű dolog, pláne akkor, ha egy kisebb, akár egyszemélyes cégünk van. A fent már említett linken lévő Székhely Partner talán az egyik legjobb megoldás jelenleg, mert a cég 2018 és 2024 között sorra megkapta a Bisnode és a Dun & Bradstreet cégeket minősítő vállalatoktól az AA-s minősítést. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a Székhely Partner annyira jól teljesít az üzleti életben, hogy a céggel való együttműködésnek drasztikusan alacsony a pénzügyi rizikója.
Legális a székhelyszolgáltatás Budapesten?
Vannak, akik annyira nincsenek otthon a céges ügyekben, hogy azt hiszik, hogy a székhelyszolgáltatás valami csalással összefüggésbe hozható tevékenység. Ez szerencsére nem így van, hiszen a székhelyszolgáltatás egy hivatalosan elismert tevékenységi forma, tehát teljesen legális, megfelel az összes törvénynek, előírásnak vagy a különféle határozatoknak.
Mit jelent maga a székhelyszolgáltatás?
A székhelyszolgáltatás Budapesten és az egész ország területén a szolgáltatótól függően az alábbiakat jelenti. Jelen esetben azt írom le, hogy a Székhely Partner például mit kínál székhelyszolgáltatás alatt az ügyfeleinek:
- Adnak az ügyfélnek egy címet, ami a székhelyszolgáltatás címe lesz.
- Ezen a címen kihelyezik a törvénynek megfelelően a cégtáblát.
- Mivel mindig itt tartózkodik egy személy a Székhely Partner cégtől, így valaki mindig át tudja majd venni a ügyfél vállalatához tartozó hivatalos vagy normális küldeményeket, iratokat.
- Ha ez nem lenne elég, akkor ők még értesítést is küldenek, hogy küldeményünk érkezett, illetve a levelek tartalmát pedig beszkennelik és elküldik a kapcsolattartó e-mail címre.
- Minden hónap első hetében pedig továbbítják az általunk megadott címre a csomagokat és egyéb küldeményeket.
- Ha kijönnek a hatóságok ellenőrizni, akkor ezt ők elintézik – amennyiben nem kell személyesen megjelenni a hatósági ellenőrzésen.
- Extra díj felszámítása nélkül biztosítanak esetenként tárgyalót is, ahova ügyféltalálkozókat lehet szervezni, vagy rosszabb esetben a NAV-val átbeszélni a kérdéseket.
Vannak rejtett költségei a székhelyszolgáltatásnak?
Ez természetesen attól függ, hogy milyen vállalatnál választunk székhelyszolgáltatást. Ha maradunk a fenti példánál, akkor elmondhatjuk, hogy a Székhely Partner szolgáltatásai semmilyen rejtett költségeket nem tartalmaznak, azaz ha átböngésszük a weboldalukon lévő árlistát, akkor nem lesz semmilyen extra költségünk a kiírt árakon kívül.
Hol érdemes a székhelyszolgáltatást Budapesten kérni?
Ez attól függ, hogy milyen tevékenységekkel szeretnénk párosítani a székhelyszolgáltatást. Például ha sosem fogadunk ügyfeleket, nem igazán kell a NAV vagy bármilyen más hatósági szervek miatt esetenként tárgyalót használni, akkor szinte bárhol választhatunk székhelyet a cégünknek.
Viszont ha havonta több ügyféllel is kell tárgyalnunk, s nem akarunk hangos kávézókban vagy éttermekben beszélgetni, érdemes lehet úgy kiválasztani a székhelyszolgáltatót, hogy az könnyen megközelíthető legyen az ügyfeleink számára.
A Székhely Partner például rendelkezik két irodával Budapest budai oldalán, a második kerületben, két irodával Pesten a belvárosban az ötödik kerületben, illetve egy-egy irodával a negyedik és a tizenkettedik kerületben is.
Tehát úgy érdemes kiválasztani a székhelyszolgáltató címét, hogy nekünk is és az ügyfeleinknek is könnyen elérhető legyen az iroda, hiszen ha kell, akkor ott lehet egyszerűen lebonyolítani a tárgyalásokat.
Miért érdemes a Székhely Partnert választani székhelyszolgáltatónak Budapesten?
Egyrészt azért, mert ez egy igencsak tőkeerős cég, hiszen több mint tizenhárom év tapasztalat van már a csapat háta mögött.
Mindemellett az eddigi tevékenységének köszönhetően a Székhely Partner már szinte minden típusú NAV ellenőrzéssel találkozott már, tehát nem nagyon lehet nekik újat mutatni, vagy zavarba hozni őket egy villámlátogatással.
Pláne azért sem, mert a Székhely Partner a tevékenységi köre miatt majdhogynem napi kapcsolatban van a NAV-val, tehát emiatt egyáltalán nem érdemes aggódni. A cég tehát minden típusú tevékenységet a hatályos törvények betartásával csinál.
Számos érdekes és hasznos információ található a cégalapításról, székhelyszolgáltatásról és a különféle ezekkel kapcsolatos ügyintézésekről a Székhely Partner weboldalán. Ezek az információk pedig rendkívül hasznosak lehetnek azok számára, akik még csak most fontolgatják, hogy céget alapítanak a jövőben.
Elmondható általánosságban, hogy a Székhely Partner az egyik legnagyobb gyakorlattal rendelkező székhelyszolgáltató Budapesten, így bizalommal fordulhatunk hozzá, ha székhelyszolgáltatást szeretnénk igénybe venni.
Milyen papírokra van szükség a székhelyszolgáltatás igényléséhez?
Szerencsére nem sok dologra lesz szükségünk, hiszen ahogyan ezt a Székhely Partner is leírja a weboldalán, láthatjuk, hogy elegendő, ha megadjuk a cég nevét, székhelyét, a céget képviselő nevét és persze az adatait. Továbbá egy kapcsolattartó telefonszámot, és persze a szokásos postázási és e-mail címet is meg kell adnunk, hogy tudják, hogy hova kell majd küldeni a székhelyre érkező hivatalos és nem hivatalos küldeményeket.
Tehát a székhelyszolgáltatás budapesten kiváló lehetőség azok számára, akik nem szeretnék a saját lakcímükre bejelenteni a cégük székhelyét, vagy pedig albérletben laknak és a tulajdonos nem járul ehhez hozzá.
A székhelyszolgáltatás főként az egyszemélyes cégek esetében kedvező választás, de nem ritka az sem, amikor egy szolgáltatói szektorba tevékenykedő nagyobb cég igényli a székhelyszolgáltatást Budapesten.
Számos programozó, író, varrónő, grafikus, dizájner vagy személyi edző választja a székhelyszolgáltatás adta lehetőséget, hiszen így nem kell a jogi dolgokkal foglalkozni, csak a munkával.
Ez pedig a legtöbb esetben igen kedvező, hiszen a legtöbb ember nem ügyvéd vagy könyvelő, illetve nem nagyon tudja, hogy mit kell csinálni egy esetleges NAV ellenőrzés során.
Ha a Székhely Partnert választjuk, szinte biztos, hogy nem kell majd foglalkoznunk az ilyen idegesítő feladatokkal, hanem nyugodtan koncentrálhatunk arra, ami a munkánk, legyen az kódolás, írás vagy épp aerobic órák adása egy fitnesz teremben.
Tehát innen is üzenem az ismerőseimnek, hogy mindegy, hogy milyen céget szeretnének alapítani, szerintem az egyik legjobb választás a székhelyszolgáltatásra Budapesten a Székhely Partner, hiszen elég tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy az ilyen ügyeket gördülékenyen tudják kezelni.