A riasztótechnika kiépítése minden ház vonatkozásában nagy hangsúlyt érdemel. A típus, a működési elv és az egyéb jellemzők meghatározása nem könnyű feladat. Különösen fontos beszerelni abban az esetben, hogyha nagy értékű ingatlannal rendelkezik az ember és/vagy az közbiztonsági szempontból nem éppen előnyös területen helyezkedik el.
Egyik nap böngésztem a neten és találtam egy nagyon érdekes oldalt, ami nem más volt mint a napelemrendszer.info weboldala.
Ahogy a riasztótechnika beszerelése, úgy a Napelem rendszer családi házra 2021-ben is nagy dilemmát okozhat a legtöbb háztulajdonos számára. Főleg, hogy jelentős változások várhatóak az elszámolás tekintetében. Az eddigi szaldós elszámolás helyett ugyanis bruttó elszámolás lesz érvényben. Ami azt jelenti, hogy a megtermelt, de fel nem használt áram és az elfogyasztott áram külön elszámolás alá esik majd. A szaldós elszámolás keretében a megtermelt és az elszámolt áram összevonásával többnyire nem is kellett egyáltalán áramszámlát fizetni. Bruttó elszámolással ez már egyáltalán nem lesz így.
Hogy mikorra várható a bruttó elszámolás bevezetése? 2023 december végéig adott határidőt az Unió a tagállamoknak arra, hogy kivezessék a szaldós elszámolást a rendszerből. Persze, ha a tagállam szeretné, ezt hamarabb is megteheti. Aki napelem rendszer családi házra 2021-ben történő bevezetésén gondolkodik, annak ezeket is mérlegelnie kell. Persze, még így is bőven megéri napelem rendszert kiépíteni. Hiszen az áramszolgáltató által folyósított áramot csak este, sötétedés után részesítjük előnyben, a nap többi szakában a napelem által konvertált áramot használjuk. A kiépítés költségei pedig mintegy 10 év alatt magától értetődően megtérülnek.
Így működik a napelem rendszer
A Napelem rendszer családi házra 2021-ben téma kapcsán a napelemek működésével kapcsolatban sem árt tisztában lennünk. Jó tudni, hogy a napelem mit sem ér a hozzá kapcsolódó inverter nélkül. A napelem egyenáramú áramot termel, amelyet az inverter az elektromos berendezések által is hasznosítható váltakozó árammá alakítja. Így tulajdonképpen az inverter a napelem rendszer lelke. Az áram átalakítása mellett más feladata is van, például áramkimaradás esetén lekapcsolja a rendszert, nehogy baj történhessen.
A napsugarak elérik a napelemeket, aminek hatására elektromágneses sugárzás alakul ki bennük. Az inverter átalakítja az áramot, a háztartási gépek pedig felhasználják a napelemek által termelt energiát. A megtermelt, de fel nem használt energia eljut az áramszolgáltatóhoz. A szükséges inverter típusát sok tényező befolyásolja, elsősorban az, hogy a helyi áramszolgáltató milyen inverter meglétét fogadja el. Függ továbbá attól is, hogy szigetüzemű, áramszolgáltatóra kapcsolt vagy hibrid rendszert építtettünk-e ki. A szigetüzemű rendszer részét képezi egy akkumulátor, ami tárolja a megtermelt áramot. Az áramszolgáltatóra kapcsolt verzió esetében ad-vesz mérőóra beszerelése szükséges.
Nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy a napelemes energia használatával nem terheljük feleslegesen a környezetet. Hiszen a napelem megújuló energiaforrás, így kisebb-nagyobb mértékben mindig a rendelkezésünkre áll. Hazánk adottságai pedig éghajlat szempontjából tökéletesen alkalmasak a napenergia hasznosítására. Miért ne használnánk hát ki ezt a lehetőséget, nem igaz?
A Napelem rendszer családi házra 2021-ben pedig már állami támogatással is kiépíthető. Így nincs mese, élni kell a támogatással és zöldre váltani minél előbb! Riasztórendszerünk már egyébként is van, következő lépés a napelem rendszer kiépítése.